Elérkezik a várva várt pillanat, amikor már nem aggódsz folyton, hogy mikor esik el drága porontyod, és a másik 50% felől is biztos lehetsz, hogy egy kicsit észben tartja, amit mondtál neki a járdaszegélyről, a kavicsokról, azok dobálásáról, és vélhetőleg raktározódott az elmékben a kuka mint megközelíthetetlen imaszentély gondolata, távolról imádjuk, de nem nyúlunk hozzá - irány a szabad!!!

Igazság szerint, mikor az ember babát vár, a lehető legnagyobb örömmel kell(ene) készülődnie. Most nem azokról a testi változásokról, "nehézségekről" beszélek, ami minden terhesség velejárója hol kisebb, hol nagyobb szinten. Nekem az a szerencsés helyzet jutott, hogy egészen az utolsó hétig benn tarthattam a pocakomban a picikéimet, azonban a súlyuk külön-külön egy normál terhességnek felelt meg. Ez ritkaság számba megy, és iszonyú megterhelő volt már a vége felé, de ettől még ember, nő maradtam, aki ha óvatosan is, de szeretett volna - mily meglepő! - normális tevékenységeket folytatni, mint megannyi más sorstársa (bevásárlásra elkísérni egyszer-egyszer anyut, kimenni a vízpartra üldögélni stb.).

Azonban az emberre nem volt ráírva, hogy hány bérlő is van odabenn, és ennek következménye az volt, hogy az emberek úgy néztek rám, sőt, sokan úgy szóltak, hogy halljam is, hogy megértsem, menjek már be a szülőszobára, és ne a Balcsi partján szüljek meg, holott akkor még csak 6 hónapos terhes voltam. Az emberek "kedvessége" persze megfordult, mikor egy vicces feliratú pólóban sétáltam (vánszorogtam) a férjem mellett, leesett mindenkinek, hogy ho-hó, itt egészen jópofa szituáció van - ikrek!

Igen, jól látjátok, egyszerű. Nem elírás, nem az alváshiány okozta téveszmék miatt írtam ezt a szót. 

Már a kihordás során olyan különleges élményt nyújt a kettő kis élet egyszerre való jelenléte, hogy a fordított púpú teve érzés feletti sajnálkozás is háttérbe szorul. Ez csak azért nem egyszerű, illetve volt egyszerű, mert éjszakánként 10-15 percenként mosdóba járni kérdőjel alakba görbült testtel egy kissé megterhelő. Az ágyból kikászálódás meg egy tornamutatvánnyal felérő művelet volt, és mikor a férjedet hallod szuszogni békésen, elkezded elővenni a gondolatban előkészített kötőtűt. Nem kötési szándékkal. És ha ezt megfejeli egy véletlenszerű felébredéssel, mikor is azt tudakolja, hogy "Segítsek felkelni?"- na, akkor biztosan harci kedved lesz. Nem a hormonok teszik, csak a gravitáció.

Hazajöttünk a kórházból (végre). Külön fejezetet, sőt blogot érdemelnének a kórházban töltött napok a szülést követően, de nem erről szeretnék most írni. Hazaérsz, fáradt vagy, boldog, és úgy gondolod, mégha bénán is, de menni fog két pici baba gondozása. Aztán jön az első éjszaka, majd a másik, és úgy érzed, hogy az a bizonyos "Recharge your batteries" felirat elég élesen villog az agyad egyik szegletében. Hogy is van ez?! Két gyerek az éjszaka közepén, és mindkettő éhes???? Segítséééég!

Nem mondhatnám, hogy túlzottan laza ember lennék, inkább szeretem megtervezni, hogy mire számíthatok, követni és nem sodródni az eseményekkel, de már a babavárás, ill. babák várása :) - előre is bocs az egyik porontyomtól - idején is megmutatkozott, hogy semmit se lehet időben elkezdeni.

Nyilván, hatalmas nagy örömet jelentett, hogy babáink lesznek - hú, de jó, helyből egy kilenc hónap alatt teljesítve két gyerek, nem is olyan rossz statisztika! -, de azon is el kellett gondolkodni: Hogy fogunk aludni? Hova rakunk két ágyat? Mennyibe is kerül egy ágy? Használtat? Újat? Kölcsönbe? Mégse? 

Az orvos az alábbit közölte velem: "Van egy jó hírem - és még egy!" 

El sem tudtam képzelni ennél csodálatosabb hírt, leírhatatlan volt az érzés, szinte majd' kibújtam a bőrömből, úgy örültem. Hazafelé egyre csak simogattam a hasamat, és egyszerűen nem tudtam a mosolyt letörölni az arcomról. Aztán, pár nap eufória után jöttek a nem annyira kellemes gondolatok, melyek azt hiszem, velejárói egy terhességnek, ikres terhességnek biztosan. 

Én nem vagyok olyan nagy, hogy fognak bennem elférni? Az ikrek általában előbb jönnek világra, na, de mégis mikor tervezik? Oké, hogy baba, de helyből kettő?? Nem túl sok feladat ez egyszerre? És hasonlóbbnál hasonlóbb gondolatok kergették egymást a fejemben, felváltva a csodálatos érzéssel, hogy hamarosan anya leszek. Anya. De én még nem tartottam agyban ott, hogy mindezt elképzeljem, hogy és mint lesz! Volt évfolyamtársam, aki már egyetem alatt, az ő szóhasználatával élve, kis babucit szeretett volna, én meg csak néztem, hogy miért kellene még anyának lennem, el sem tudtam volna képzelni! Aztán közlik a hírt, hogy "dupla-anyuka" leszek! Ráadásul vizuálisan is. :)