Felkészülés a nagy napra

Nem mondhatnám, hogy túlzottan laza ember lennék, inkább szeretem megtervezni, hogy mire számíthatok, követni és nem sodródni az eseményekkel, de már a babavárás, ill. babák várása :) - előre is bocs az egyik porontyomtól - idején is megmutatkozott, hogy semmit se lehet időben elkezdeni.

Nyilván, hatalmas nagy örömet jelentett, hogy babáink lesznek - hú, de jó, helyből egy kilenc hónap alatt teljesítve két gyerek, nem is olyan rossz statisztika! -, de azon is el kellett gondolkodni: Hogy fogunk aludni? Hova rakunk két ágyat? Mennyibe is kerül egy ágy? Használtat? Újat? Kölcsönbe? Mégse? 

Elkezdődött egy tervezős időszak, a jó ég a megmondhatója, hány listát írtam, ami a terhesség alatt kell (tuti, hogy nem kellett, de azért nyugodt voltál, hogy megvan, utána elvateráztad), egy másik, amiben a babakelengyét írtuk össze (szívesen találkoznék azzal, aki ezt a szót kitalálta, hívnám inkább pénznyeldének), és egy harmadik, amiben leírod a férjednek, hogy milyen papírt hol talál meg, jelszavakat, ha még/már nem lennék eszemnél és pl. a fönti szomszéd mosógépe úgy döntene, hogy megnézi, milyen színű a vakolatunk, és hasonló katasztrófahelyzetek.

Tekintettel arra, hogy két babát hordtam a szívem alatt, dupla annyiszor kellett orvosi vizsgálatra járni az első időben, az utolsó időszakban ugyanezen okból szintén. Ez egy idő után igen fárasztó, és sokszor elgondolkodtam rajta, vajon tényleg az érdekünket szolgálja-e ez a túlzott elővigyázatosság? Hiszen ez egy tortúra anyának, babának, a mellékes költségekről nem beszélek. Oké, hogy ultrahang, de azért mégsem kéne ennyiszer. És elérkezett a nem várt nap, amikor azt a bizonyos vizsgálatot végzik (AFP érték mérése): az sem jó, ha alacsony, az se, ha magas értéket mérnek, betegséget jelez a kicsinél vagy kicsiknél. 

Sokat olvastam utána, eleve készültem rá lelkileg, hogy relatíve rossz lesz az érték, hisz egyes terhességeknél is pontatlanul mér (az EU nyugatibb országaiban pont ezért vették le a kötelezően elvégzendő szűrések listájáról), két babánál az érték eltorzul, két babától mért értéket átlagolnak. Senkinek nem kívánom azt a napot, hetet, vizsgálatokat (a kötelezőn felül persze), amiben kizárják, hogy nincs is semmi gond. De valljuk be őszintén, mit tudnak előre megjósolni? Esetemben sem a szülés idejét, sem a súlyt, még az egyik kicsi nemét sem biztosan. Elfogadhatom, hogy valóban nincs semmi baj, de rossz az érték, ha minimálisan is? És eldönteni, szívben belül érezni, hogy akár így, akár úgy, de szeretni fogom, hisz vér a véremből, az én egyik kicsi babám, és innen már könnyű (könnyebb) szívvel mentem tovább az úton. 

Utólag ebben is kedvező hírt kaphattunk a születéskor, de ez akkor már nem számított. 

Az egyedüli tanulság, amit levontam ebből a sok orvosjárásból az, hogy rengeteg felesleges vizsgálat van, idegességet okozva az anyának, ezáltal a babá(k)nak is - más kérdés, hogy közben hányszor és milyen módon gyilkolászod a férjed, családod idegeit -, és ne olvassunk blogokat tanító, segítő szándékkal írt rémtörténetekről. :) Vicces, ez is blog. :) A non plus ultra, hogy nincs semmire se garancia, minden egyes terhesség más és más, akár egyes, akár kettes terhességről van szó. Maximum szamárvezetőt kaphatunk, de ezzel is nagyon óvatosan kell bánni. "Szeretem" az olyan anyákat, akik egy 8 hónapos babával már tapasztalt anyaként oktattak engem (kéretlenül), hogy "majd meglátom, így lesz, meg úgy lesz." Erre felelnem kellett volna szívem szerint, de illedelmesen hallgattam. Legkedvesebb barátnőm csak annyit mondott volna szerintem a helyemben, hogy "Kérdeztem?" :) 

Minden nő másként éli meg a terhességét, nagyon sok minden fejben dől el, ahogy az is, hogy nem eszünk jégkrémet kígyóuborkával, mert kívánjuk. Mert nem kívánjuk. Ezek ugyanúgy működnek, mint egyes terhességnél. A kettő helyett evés is ez a témakör. Miért ennénk annyit? Hisz még pirinyó babszemek! (nem sokáig :) ). Itt is a minőség számít elsősorban, amire oda kell figyelni.

Nem más ez ebben a tekintetben. Vannak különbségek, de nem ezen a téren. 

<folytatás következik>